onkentesek

Judit 2022 eleje óta erősíti a BBM családot és a legelső perctől kezdve a hegyimentők szívósságával veti bele magát a feladatokba. Ha kell, családokat és gyerekeket visz a Balatonhoz, adományt szállít, ételt ment, költöztet vagy épp diákoknak mesél szívügyéről, hogy miért fontos az egónkat félretéve másokon segíteni. Civilben pedig biomérnök, így amikor épp nem maffiáskodik, különböző életmentő készítmények előállításán fáradozik.

Gyerekkoromtól jelen van az életemben a másokra való odafigyelés és annak a fontossága, hogy ne csak magunkkal legyünk elfoglalva, mert fontos, fontosabb a többi ember.
10 éves koromtól vagyok cserkész, ahol ez az attitűd természetesen beivódik az emberbe, de amúgy a családból is ezt hozom. Anyukám a közeli utcákban lévő hajléktalan embereket segítette mindig, Apukámról pedig sokat elmond egy idézet tőle: “Mindig segíteni kell. Amúgy is, de azért is, mert soha nem tudhatjuk, mikor kerülünk mi is nehéz helyzetbe”.

Mélyen bennem van az, hogy az élet lényege végső soron nem az, hogy mennyi pénzünk van vagy milyen életszínvonalon élünk, hanem az, hogy mit tettünk a körülöttünk lévő emberekért, hogyan tudtunk szeretni, és hogy voltunk együtt velük. 

A biomérnökség mellett amúgy tanár is vagyok, de ezt most nem gyakorlom, ezért jól jön, hogy a BBM-ben az érzékenyítő órákon ezt is kiélhetem.  Iskolákba szoktam menni, ahol mesélek a BBM-ről, megnézünk 1-2 videót arról, hogy mit csinálunk, a gyerekekkel közösen szendvicset készítünk, a nagyobbakkal pedig érzékenyítő játékot játszunk.
Ezt imádom amúgy csinálni! Számomra mindig is a gyerekek voltak a fő csapásirány az önkéntes munkáim során, és amúgy is, már kb. gimis korom óta foglalkozom így vagy úgy gyerekekkel. Itt is szinte minden, amit a BBM-ben csinálok, gyerekekkel vagy családokkal kapcsolatos, köszönöm is Zolinak, hogy egyből bizalmat adott nekem ezekhez, amikor tavaly idejöttem!

Rendszereket nem tudunk megváltoztatni, de azt a kicsit, amit hozzá tudunk tenni, meg kell tenni, mert nagyon sokat számíthat: ha emberszámba veszünk valakit, ha rámosolygunk valakire, de még egy beszélgetés is jobbá tudja tenni egy elesett élethelyzetben lévő ember napját.

Van például egy család, akiket tavaly nyaraltattunk Balatonon és azóta is tartom velük a kapcsolatot. Szorosan követem az életüket, ha kell, költöztetem őket, adományokat viszek nekik vagy épp közös programokat szervezek a gyerekekkel, hogy kicsit kiszakadhassanak a hétköznapokból. Amikor odaérek hozzájuk, szaladnak elém és hozzák az ajándékot, amit éppen rajzoltak, vagy vettek (mert képesek erre költeni a kis pénzüket…) majd megölelnek és azt mondják, „Szeretlek, Judit néni!”, az nekem nagy sztori. Nem is kell ennél több.