SZABÓ KATINKA
Szabó Katinka, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tizenegyedikes diákja, tavaly ősszel gondolt egyet és elindította az iskolájában a +1 Szendvics programot. Csakúgy, teljesen egyedül. Megkereste azokat a helyi intézményeket, ahol örömmel fogadják majd a szendvicseket, kitalálta hogyan juttatja el nekik az adományokat, végül meghirdette a gyűjtést a diákok között.
Lenyűgöző, ahogy Katinka azóta is összefogja az egészet! Olvasd el a vele készült interjúnkat!
Honnan jött az ötlet, hogy bevezesd az iskoládban a +1 Szendvics programot?
– A Waldorfeszten a sör és a napfény kábulatában szúrt szemet a Bike Maffia standja. Az ott szobrozó Zolival való beszélgetésem után pedig egyértelművé vált, hogy ha tenni akarok (márpedig én tenni akartam!), akkor a +1 Szendvics az én közegemben a legjobban és legegyszerűbben kivitelezhető projekt. Tehát lényegében szerencsés véletlen volt, mert vidékiként még sosem hallottam a Bike Maffiáról. Aztán a nyáron egy kis körbekérdezés, emailezés, hajléktalanszálló -látogatás után októberre lett minden kész ahhoz, hogy tényleg belevágjak a projektbe.
Mi jelentette eleinte a legnagyobb kihívást?
– A biciklim! Festettünk az osztálytársaimmal egy nagyon szép, a város címeréhez passzoló királykék dobozt, amiben péntekenként gyűlnek a szendvicsek. De ez a doboz tényleg annyira menőn néz ki, hogy emiatt ősszel egy darabig erőltettem egy egyébként tökre macerás szállítási módot: mégpedig, hogy ezt a dobozt felrögzítem pókkal a bicajom hátuljára, és menet közben üdvözlégyeket morzsolok, nehogy kipotyogjon a gödrös járdára egy-egy szendvics.
Viccet félretéve, ami a projektben a mai napig a legnagyobb kihívás, az az iskolatársaim megmozgatása. Nem korholásból, de a középsulisok annyira hihetetlenül közönyösek! Naponta ki tudja, mennyit vernek el mindenféle kávékra meg csokikra, de sokan még fél év alatt sem vették észre, hogy minden héten van szendvicsgyűjtés. A DÖK-ösök fülét rágom, hogy segítsenek, de sajnos ez sem mindig célravezető – persze tisztelet a kivételnek.
Lényegében ez olyan, mint széllel szembe pisilni. És valószínűleg a világ összes önkéntese ugyanezt éli át; bárhogy töröd magad, mindenkit nem tudsz megváltoztatni.
Szerencsére azért vannak, akik minden héten lelkesen hozzák a plusz egyet, és már ezért a maroknyi emberért megéri csinálni. Furcsa, hogy a legtöbben észre sem veszik, hogy másokon segíteni mennyire menő dolog, de sokszor még azok sem, akik maguk is hozzájárulnak mondjuk egy szendviccsel.
Általában hány szendvics szokott összegyűlni? Hova és hogyan szoktad elvinni az adományokat?
– Hetente kb. 45 szendvics szokott összegyűlni, de vannak negatív és pozitív csúcsok is. Folyamatosan ötletelek, hogyan csinálhatnék belőle még többet, hogyan gondolkodtathatnék el mindenkit erről a nyomós társadalmi problémáról.
A szendvicseket a sulihoz közeli, nőknek fenntartott hajléktalanszállóra viszem rendszeresen. Mivel azonban itt két tucatnál nincsenek többen, ha több jön össze, a maradékot elviszem a férfiszálló-nappali melegedő komplexumhoz, ami mellett lakom. Gyalog, jó nagy szatyorban viszem a szendvicseket, de ha egy-egy héten nagyon sok gyűlt össze, vagy amikor tisztálkodási szereket gyűjtöttünk, egy tanárnő vitte el kocsival. Ő egyébként maga ajánlotta fel a segítségét, amikor ősszel elindult a projekt, és azóta is bármikor számíthatok rá, ha rossz idő van vagy ha úgy adja a helyzet. De rajta kívül nagyon sok más kedves emberrel is beszéltem/találkoztam, mióta ezt csinálom, úgyhogy még egy indok, ami tartja bennem a lelket, mikor nem gyűlik össze annyi szendvics, amennyire számítanék.
Óriási pacsi Katinkának, le a kalappal előtte, hogy ezt így összehozta!