Hírek

ÚJ CSAPAT A +1SZENDVICS FEDÉLZETÉN

A zuglói Hajós Alfréd iskola diákjai most ősszel csatlakoztak a +1Szendvics projekthez, így havonta egyszer ők is gyűjtenek a rászorulóknak. Még csak az első közös megmozduláson vagyunk túl, az eredmény azonban lenyűgöző: a 150 szendvics és 10 kg gyümölcs mellett közel 100 kg (!) tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a gyerekek.

A hétéves Hetti anyukája, Rella talált rá a Bike Maffiára és indította el a mozgalmat a suliban. Inspiráló történet egyenesen a főszervező tollából – olvassátok!

“Anya, vigyünk neki vacsorát!”

Óvodás nagylányommal hetente többször is a BVSC melletti aluljárón keresztül mentünk haza edzésről. Enyhe, kellemes őszi estéken és farkasordító hidegben, amikor még a télikabát alatt is fáztunk. Mindig ott feküdt egy hontalan férfi: néha, amikor odaértünk, már aludt ütött-kopott matracán, máskor könyvet olvasott a félhomályban. Belegondolni is rossz volt, hogy mi hamarosan hazaérünk fűtött otthonunkba, ahol együtt ülhetjük körbe a vacsoraasztalt, miközben ő egyedül próbálja átvészelni a szerintem lehetetlent.
“Ő miért nem megy haza? Itt lakik? És akkor mit eszik?” – kaptam meg az akkor hat éves lányomtól a kérdéseket. Beszélgetni kezdtünk: miért kerülhet valaki utcára, hogyan lehet neki segíteni, mit tehetünk mi.
“Anya, vigyünk neki vacsorát!” – mondta magától értetődően a kislányom, én pedig kicsit elszégyelltem magam, amiért nem nekem jutott eszembe. Onnantól kezdve minden edzés előtt kentünk egy szendvicset, becsomagoltunk egy almát, főztünk egy üveg teát, majd a hazavezető úton odaszaladt az aluljáró lakójához, és odaadta a kis csomagot.
Azóta a lányom már első osztályos a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában (link: http://zugloihajos.hu/hu/iskolánkról) , én pedig egy másik édesanyával karöltve elvállaltam az SZMK-tagságot. Első dolgom volt utánanézni, hogyan segíthetne egy egész iskola a hajléktalanoknak úgy, ahogy annak idején mi tettük.
Szentül hiszem, hogy nem a mi feladatunk megoldani a hajléktalanság többismeretlenes egyenletét, viszont segíteni már-már kötelességünk. Akárhogyan is.
Nem sokáig keresgéltem, azonnal rátaláltam a Budapest Bike Maffiára, így már az első SZMK-ülésen felvetettem, hogy csatlakozzon a mi iskolánk is a programhoz. Az igazgató asszony, az iskola vezetősége, valamint a szülők azonnal elfogadták a javaslatot.
Néhány email, számos telefon, és egy igazán egyedi plakát után már túl vagyunk az első gyűjtésen.


A plakát a hétéves Hetti keze munkája (pici szülői segítséggel)

Közben pedig számtalan szülő és pedagógus köszönte meg, hogy megszerveztem a gyűjtést. Pedig az érdem nem az enyém, hiszen én csak kapocs voltam egy gondoskodó szervezet és sok-sok tenni akaró diák, tanár és szülő között!

Az első adományozós napunk után jól látszik, hogy az emberek igenis szeretnek adni, szívesen segítenek másokon, ha ebben segítséget kapnak. A Budapest Bike Maffiától mi megkaptuk a segítséget, és az egész program jól bizonyítja, hogy bizony sokszor a nagy dolgok csupán csak apróságokon múlnak.


“Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

(Teréz anya)

Az első alkalommal a Hajós suli 150 darab szendvicset, több mint 10 kg gyümölcsöt, valamint közel 100 kg tartós élelmiszert gyűjtött azoknak, akiknek erre nagy szüksége van.

Határtalan lelkesedéssel, és még annál is nagyobb szívvel várjuk a következő alkalmat! Köszönjük, Budapest Bike Maffia, hogy segíthetünk!

Mi köszönjük és hatalmas nagy pacsi az egész iskolának! 

Tovább...
Hírek

+1 SZENDVICS – NEGYEDIKESEK LETTÜNK!

2016 áprilisában indítottuk el a +1 Szendvics projektet, így ez már a negyedik tanév, amikor diákok százai plusz egy szendvics elkészítésével segítik a szállók hétköznapjait, uzsonnát vagy vacsorát biztosítva az ott lakóknak.

Idén 37 budapesti iskola részvételével indult el a program. Az első három hét számai is mutatják, hogy összefogással, akár csak egy szendviccsel is mennyit lehet segíteni a rászorulóknak.  A gyerekek összesen 5635 db szendvicset és 60 kg gyümölcsöt gyűjtöttek össze. Köszönjük nekik és büszkék vagyunk rájuk!

Ha kedvet kaptál, írj nekünk: eloadas@bikemaffia.com, és önkéntes előadóink ellátogatnak a te iskoládba is. 

Tartunk egy interaktív előadást, ahol előítéletességről, hajléktalanságról beszélgetünk – megtudhatod, hogy mivel is foglalkozik a BBM.

Tovább...
Hírek

A HÉTSZÁZÁT!

A múlt hétvégén 700 adag finomságot ehettek a szállókon, a nappali és az éjszakai melegedőkön élő hajléktalan emberek. Az OTP Bank nagylelkű felajánlását a Budapest Bike Maffia a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseivel karöltve szállította el részükre.

Pacsi az adományozónak és a közreműködő önkénteseknek egyaránt, hisz nem kis örömet okoztak!

Tovább...
Hírek

BIXIO

2018 elején  a Bixio megkeresett bennünket  egy szoftver tesztüzemének lebonyolítására.

  • Α Bixio egy  ügyviteli rendszer, 
  • amit egy szolgáltató (jelen esetben mi, a BBM)  használ,
  • összeköti a felajánlókat és a az igénylőket,
  • a szolgáltató pedig menedzseli a folyamatot;
  • a felajánlások összegyűjtésének útvonaltervezését, riporting funkciókat stb.
  • Röviden: egy olyan rendszer, amire a BBM-nek és más hozzá hasonló önkéntes szervezeteknek, karitatív tevékenységet végző csoportoknak, egyházaknak, élelmiszerbankoknak szüksége van (vagy egyéb területeken dolgozóknak – pl. elektronikai hulladékok összegyűjtésével foglalkozóknak), ha már legalább közepesen összetett a működésük. 
  • A kész rendszert forprofit szervezetek is tudják majd használni, mivel fizetési és elszámolási megoldások is részét képezik. 
  • A Bixio felhőalapú és egyszerre több (sok) szervezet is tudja egymástól teljesen függetlenül, akár különböző működési modellekkel és dizájnnal használni, ezért a rendszer költségei is megoszlanak a használók között.
  • Így minél több szervezet használja, annál olcsóbb.

Ηosszú estéken át mértük fel együtt a szoftver lehetőségeit, az igényeket, illetve a BBM működési folyamatait, majd változtatásokat eszközöltünk (pl. megoldották, hogy a BBM mint szolgáltató is tehessen felajánlásokat azoknak a felajánlóknak a nevében, akik valamilyen okból nem tudják használni a rendszert).

A segítségért a BBM a jövőben korlátlanul használhatja a rendszert és jövőbeli fejlesztéseit. A megbeszélések eredményeképpen úgy döntöttünk, hogy a +1 szendvics programmal fogjuk tesztelni a szoftvert. Így idén január 1-től a program összes adata szerepel a rendszerben, ami az eddigiekkel szemben gyorsabb és pontosabb elszámolást eredményez számunkra, ezzel még átláthatóbbá téve a működésünket. A rendszer további fejlesztése jelenleg is zajlik, így ha van köztetek valaki, akit érdekelne a használata, keressetek, és mi összekötünk titeket!

www.bixioconsulting.com

Tovább...
Hírek

“EZEK AZ ÉLMÉNYEK LEGALÁBB ANNYIT ADNAK NEKEM, MINT AMENNYIT ÉN ADOK.”

A Budapest Bike Maffia tevékenységei, projektjei önkénteseink lelkes, kitartó munkája révén valósul meg. Hogy ti is jobban megismerhessétek őket, hónapról hónapra rövid interjúban mutatkoznak be és mesélnek az önkéntes élményeikről.

A Budapest Bike Maffia idén negyedik alkalommal hirdette meg fotópályázatát hajléktalan emberek számára. Szakmai zsűri választotta ki azt az 50 fotót, amelyekből a Madách téren nyílt szeptemberben kiállítás. A közönség által kiválasztott legjobb 13 alkotásból pedig naptár, képeslapok, jegyzetfüzetek készülnek. Az eladásukból származó teljes bevételt az alkotók, hajléktalan művészek kapják. 

A MyBudapest Photo Project két alapkövét, Fekete Bernadettet és Merc Hajnit kérdeztük a munkájukról és az önkéntességről.

Mi a feladatotok a projektben, hogyan, mikor csatlakoztatok ehhez a programhoz, illetve a Budapest Bike Maffiához?

Fekete Bernadett: 2015-ben találkoztam a Budapest Bike Maffiával. Először egy szombati közös főzésen vettem részt, utána néhányszor csatlakoztam a Vitamin Kommandó csapatához, aztán „itt ragadtam” ?.   2016 tavaszán olvastam egy cikket a londoni Café Art csapatáról, akik hajléktalan embereknek osztottak ki fényképezőgépeket, majd a fotóikat bemutatva hívták fel a figyelmet a hajléktalanság problémájára. Bár a kezdeményezés kicsit különbözött a Bike Maffia addigi projektjeitől, mégis az elejétől fogva támogatta a csapat. A kezdetektől minden irányból pozitív megerősítéssel találkoztunk, az önkénteseink, az alkotók és a partnereink is mind lelkesen támogatták a fotópályázatot. Így találkoztam Hajnival is, aki a naptár értékesítésében számos remek ötlettel segített már korábban is. Projektkoordinátorként negyedik éve igyekszem összefogni a MyBudapest Photo Project folyamatát az elejétől a végéig, ami áprilistól következő év februárjáig tart. A feladatok nagyon sokszínűek, minden év egyszerre tartogatott újabb kihívásokat és lehetőségeket is.

Merc Hajnalka: Jómagam 2016-ban találkoztam először Dettivel, aki akkor még szerintem egymaga vitte a hátizsákjában biciklijével a MyBudapest Photo Project hírét és a naptárakat szerte a városban. Én a Fuga – Budapesti Építészeti Központban dolgoztam könyvesboltosként. Szeretem a fotográfiát, megtetszett az ötlet, így szívesen vállaltam, hogy részt veszünk a terjesztésben. Abban az évben a Fuga a MyBudapest naptár bázislelőhelye volt. 2017-ben nálunk volt a kiállítás a közönségszavazással, majd az eredményhirdetés. Tavaly felajánlottam Dettinek, hogy ha neki ez segítség, akkor tudom vállalni a naptár terjesztését, a meglévő partnerekkel való kapcsolattartást és újabb lehetőségek felkutatását. Ebben is maradtunk.  

Mindketten dolgoztok, hogyan tudjátok a munka, a mindennapi teendők mellé beilleszteni a projekttel járó feladatokat?

F.B.: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első pillanattól kezdve zökkenőmentesen ment, de mostanra már egészen összeállt a rendszer. A pályázat alapjai évről évre ismétlődnek (fényképezők kiosztása, zsűrizés, kiállítás, naptár debütálása), így könnyebben tudunk tervezni. Nagy segítség, hogy mindig számíthatok a Bike Maffia önkénteseire, akik szívesen csatlakoznak a projekthez, legyen szó kreatív, grafikai vagy favágó, adminisztratív feladatokról. A negyedik évad abból a szempontból is különleges, hogy bővült a csapatunk. Molnár Zsuzskával közösen koordinálva a folyamatokat idén sok újdonsággal is készülünk majd.

M.H.: Én részben fix, részben rugalmas időbeosztásban dolgozom, tudom úgy alakítani a napjaimat, hogy találjak szabadidőt az önkéntesen vállalt feladatok teljesítésére. Még van, hogy megcsúszok időben, de igyekszem javítani a szervezési módszereimen.    

Miért éri meg részt venni a MyBudapest Projectben, illetve milyen nehézségekkel találkoztok a munkátok során?

F.B.: A MyBudapest Photo Projectre kicsit a „gyerekemként” tekintek, így már azért is megéri részt venni, mert látom, hogy honnan indultunk és hol tartunk most. Mégis talán a személyes történeteket emelném ki. Minden évben újabb és újabb életutakkal találkozunk, a résztvevő alkotók között számos különleges emberrel ismerkedhettem meg, akik közül sokan visszatérő alkotóként csatlakoznak a pályázathoz. Nehézségként talán a „kiszámíthatóságot” emelném ki. Mivel a pályázat évről évre ismétlődik, így kihívást jelent újdonsággal előállni és fenntartani mind az alkotók, mind a közönség érdeklődését.

M.H.: Tavaly a megnyitón, kint a Madách téren jó volt látni, hogy az alkotók szeretik ezt a projektet. Szeretik megmutatni magukat, alkotni, a fotográfia által kifejezeni magukat. Ők is láthatóvá válnak szélesebb közösségben. Örülök, hogy részese lehetek a sikerélményüknek. Nehézségként én is a fenntarthatóságot említeném, ezt a partnerekben és a vásárlókban kell kialakítani. Újra és újra el kell mondani, miről szól ez a projekt, hogy miért érdemes részt venni a terjesztésben, és miért érdemes megvásárolni a naptárat. Mesélni kell az alkotókról, a képekről, a mögöttük lévő történetekről és a projekt révén kialakult sikerélményekről. Amikor 2016-ban elindult a program, mindenki az újdonságra kapta fel a fejét. Most már másként kell törődni ezzel a projekttel. Be kell bizonyítani, hogy nem egyszeri felfutású, hanem életképes, és szükséges is továbbvinni.  

Miért fontos számotokra az önkéntesség, miért jó önkénteskedni? A családotok, barátaitok, ismerőseitek hogyan viszonyulnak az önkéntes munkátokhoz?

F.B.: Bár elsőre furán hangzik, de amellett, hogy segítünk, az önkéntesség mindig egy kicsit önző dolog. Legyen szó hajléktalan emberekkel közös prokejtről, szemétszedésről a Tiszán, egy gyermekotthon karácsonyi ünnepségéről, vagy akár egy állatmenhelyen kutyák sétáltatásról, biztosan meghatározó élményekkel térek haza. Ezek az élmények legalább annyit adnak nekem, mint amennyit én adok. A családom és a barátaim legtöbbször pozitívam fogadják, tudják, hogy az önkénteskedés ugyanúgy a mindannapjaim része, mint például a kerékpárral közlekedés. Be kell látnom, hogy hajlamos vagyok túlzásokba esni és kapacitásomon felül vállalni feladatokat, viszont a környezetem nem csak támogat, de segít megtalálni az egyensúlyt is. ?

M.H.: Az önkénteskedéssel úgy érzem, kiléptem a komfortzónámból. Valahol a hivatás és a hobbi között helyezkedik el nálam. Megpróbálni önzetlenül segíteni, tenni, ez sokat jelent számomra. Vannak a baráti társaságomban, akik már régebb óta vállaltak önkéntes munkákat. Mindig elismeréssel figyeltem őket, amikor arról meséltek, mit is csinálnak. Talán ez is motivált, mintaként szolgáltak. Szuper lenne, ha egyszer én is úgy tudnám továbbadni az élményt, hogy egy újabb valakit vonzok be valahova önkénteskedésre. 

MyBudapest Photo Projectben hajléktalan embereket kérünk fel, hogy fotózzák le Budapestet, ahogyan ők látják. A fotókból kiállítást rendezünk, naptárt, jegyzetfüzeteket és képeslapokat készítünk. Az eladásokból származó teljes nyereséget a hajléktalan művészek kapják. A kezdeményezésünk célja lehetőséget adni a hajlék nélkül élőknek, hogy megmutathassák tehetségüket és mindennapjaikat, illetve szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanság problémájára, halványítani a sztereotípiákat és szűkíteni a társadalmi rétegek közötti szakadékot.

MyBudapest 2020 naptár BEMUTATÓJÁRA október 16-án várunk benneteket:

https://www.facebook.com/mybudapestphotoproject/
Tovább...
Hírek

Mátraházi Zsuzsa – Önkéntes interjú

Mátraházi Zsuzsi leginkább a számítógép mögött ülve, a háttérből támogatja a csapatot, de nagyon örülünk, amikor élőben is találkozunk vele, az egyik legvidámabb csapattag. Ha pénzadományt küldesz nekünk, ő az, akivel elsőként kapcsolatba kerülsz.

Mi a feladatod a Budapest Bike Maffián belül? Mivel foglalkozol?

A magánadományozókkal tartom a kapcsolatot. A legtöbb dolgot adományként kapjuk, de szükségünk van természetesen pénzbeli támogatásra is. Például a +1 egy szendvics projektben a gyerekek által összegyűjtött szendvicseket már autóval szállítjuk a nagy mennyiség miatt, a benzint és a sofőrt pedig ki kell fizetnünk. Vannak céges adományozók, értük más felel, én a „kis” adakozókkal tartom a kapcsolatot. Én köszönöm meg a támogatást, tőlem kapják meg a támogatói rendszerünk szerinti támogatói kártyát és az ajándékokat, merthogy ilyen is jár. Ezenkívül olyan dolgokkal foglalkozom, amiket más nem annyira szeret csinálni. Legtöbbször egy Excell-fájl előtt ülök, memót írok vagy emberekkel levelezek. Kicsit úgy tekintek erre, mint aki lehetővé teszi, hogy a többieknek gördülékenyen menjen a munka.

Hogyan és mikor találkoztál a szervezettel? Hogyan lettél Bike Maffia önkéntes?

Eleinte csak anyagilag támogattam a BBM-et. Évekkel ezelőtt hosszan kerestem olyan szervezetet, ami elég nagy ahhoz, hogy ne legyen tök béna, de ahhoz meg még elég kicsi, hogy a pénz nagy részét ne kelljen a saját működésére fordítania. Egy barátom javasolta a Budapest Bike Maffiát, amit elkezdtem támogatni. Később egy szakítás után elmentem egy önkéntes eseményükre, mert ezek olyan programok, ahová simán el lehetett menni egyedül. Elképesztően vegyes a társaság, és a közös munka során valahogy harmóniába kerül az ember. Lassan elkezdtem belelátni a BBM működésébe is. Aztán pár éve volt egy célzott önkéntestoborzás meghatározott feladatokra, és akkor jelentkeztem. Úgy érzem, megtaláltam azt az ügyet és azt a módot, amit és ahogy szeretek segíteni.

Van-e valamilyen emlékezetes élményed az önkéntességgel kapcsolatban?

Több alkalommal megérintett a szegénység. Voltunk már Heves megyei faluban télen egy olyan közösségi házban főzni, ahova mosni és mosdani is járnak a falubeli rászorulók. Az ember kicsit átértékeli ilyenkor a saját kényelmes életét. De jó kedvre derülök, amikor látom, hogy milyen segítőkészek az emberek. Van például, aki ezer forint alatti összeget küld nekünk havonta, mert ennyit engedhet meg magának. Aztán persze mindig vannak kedves meglepetések, tavalyelőtt egy pár nászajándékul azt kérte, hogy minket támogasson a násznép, és ez a bankszámlakivonat megjegyzéséből derült csak ki.

Mi az, ami miatt megéri önkénteskedni? Ha valaki még csak gondolkozik rajta, hogy belevágjon, mit mondanál neki?

Mert jó érzés segíteni, és közben még jól is érzi magát az ember. Szerintem kétféleképpen lehet segíteni. Vagy újfajta dolgot csinálsz, ami kimozdít a komfortzónádból, ez alapvetően neked jó. Vagy olyat csinálsz, amihez nagyon értesz – ez lehet, hogy neked nem szórakoztató, de sokat segít. Például a munkám során pont eleget foglalkozom a GDPR-ral, szerinted kikapcsol, ha megírhatom a BBM adatvédelmi szabályzatát önkéntesként? Nem biztos… De nekem sokkal kevesebb energia. Persze a legtöbb tevékenység még akkor is szórakoztató, ha fárasztó. Tavaly májusban pl. a Charity Fest után végtelen fáradtságot és földöntúli elégedettséget éreztem. Ezek a jó dolgok az életben.

Fotó: Juhász István

Tovább...
Hírek

Fekete Bernadett – Önkéntes interjú

A Budapest Bike Maffia idén negyedik alkalommal hirdette meg fotópályázatát hajléktalan emberek számára. Szakmai zsűri választotta ki azt az 50 fotót, amelyekből a Madách téren nyílt szeptemberben kiállítás. A közönség által kiválasztott legjobb 13 alkotásból pedig naptár, képeslapok, jegyzetfüzetek készülnek. Az eladásukból származó teljes bevételt az alkotók, hajléktalan művészek kapják. A MyBudapest Photo Project két alapkövét, Fekete Bernadettet és Merc Hajnit kérdeztük a munkájukról és az önkéntességről.

Mi a feladatotok a projektben, és hogyan, mikor csatlakoztatok ehhez a programhoz, illetve a Budapest Bike Maffiához?

Fekete Bernadett: 2015-ben találkoztam a Budapest Bike Maffiával. Először egy szombati közös főzésen vettem részt, utána néhányszor csatlakoztam a Vitamin Kommandó csapatához, aztán „itt ragadtam”. 🙂  2016 tavaszán olvastam egy cikket a londoni Café Art csapatáról, akik hajléktalan embereknek osztottak ki fényképezőgépeket, majd a fotóikat bemutatva hívták fel a figyelmet a hajléktalanság problémájára. Bár a kezdeményezés kicsit különbözött a Bike Maffia addigi projektjeitől, mégis az elejétől fogva támogatta a csapat. A kezdetektől minden irányból pozitív megerősítéssel találkoztunk, az önkénteseink, az alkotók és a partnereink is mind lelkesen támogatták a fotópályázatot. Így találkoztam Hajnival is, aki a naptár értékesítésében számos remek ötlettel segített már korábban is. Projektkoordinátorként negyedik éve igyekszem összefogni a MyBudapest Photo Project folyamatát az elejétől a végéig, ami áprilistól következő év februárjáig tart. A feladatok nagyon sokszínűek, minden év egyszerre tartogatott újabb kihívásokat és lehetőségeket is.

Merc Hajnalka: Jómagam 2016-ban találkoztam először Dettivel, aki akkor még szerintem egymaga vitte a hátizsákjában biciklijével a MyBudapest Photo Project hírét és a naptárakat szerte a városban. Én a Fuga – Budapesti Építészeti Központban dolgoztam könyvesboltosként. Szeretem a fotográfiát, megtetszett az ötlet, így szívesen vállaltam, hogy részt veszünk a terjesztésben. Abban az évben a Fuga a MyBudapest naptár bázislelőhelye volt. 2017-ben nálunk volt a kiállítás a közönségszavazással, majd az eredményhirdetés. Tavaly felajánlottam Dettinek, hogy ha neki ez segítség, akkor tudom vállalni a naptár terjesztését, a meglévő partnerekkel való kapcsolattartást és újabb lehetőségek felkutatását. Ebben is maradtunk. 

Mindketten dolgoztok, hogyan tudjátok a munka, a mindennapi teendők mellé beilleszteni a projekttel járó feladatokat?

F.B.: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első pillanattól kezdve zökkenőmentesen ment, de mostanra már egészen összeállt a rendszer. A pályázat alapjai évről évre ismétlődnek (fényképezők kiosztása, zsűrizés, kiállítás, naptár debütálása), így könnyebben tudunk tervezni. Nagy segítség, hogy mindig számíthatok a Bike Maffia önkénteseire, akik szívesen csatlakoznak a projekthez, legyen szó kreatív, grafikai vagy favágó, adminisztratív feladatokról. A negyedik évad abból a szempontból is különleges, hogy bővült a csapatunk. Molnár Zsuzskával közösen koordinálva a folyamatokat idén sok újdonsággal is készülünk majd.

M.H.: Én részben fix, részben rugalmas időbeosztásban dolgozom, tudom úgy alakítani a napjaimat, hogy találjak szabadidőt az önkéntesen vállalt feladatok teljesítésére. Még van, hogy megcsúszok időben, de igyekszem javítani a szervezési módszereimen.

Miért éri meg részt venni a MyBudapest Projectben, illetve milyen nehézségekkel találkoztok a munkátok során?

F.B.: A MyBudapest Photo Projectre kicsit a „gyerekemként” tekintek, így már azért is megéri részt venni, mert látom, hogy honnan indultunk és hol tartunk most. Mégis talán a személyes történeteket emelném ki. Minden évben újabb és újabb életutakkal találkozunk, a résztvevő alkotók között számos különleges emberrel ismerkedhettem meg, akik közül sokan visszatérő alkotóként csatlakoznak a pályázathoz. Nehézségként talán a „kiszámíthatóságot” emelném ki. Mivel a pályázat évről évre ismétlődik, így kihívást jelent újdonsággal előállni és fenntartani mind az alkotók, mind a közönség érdeklődését.

M.H.: Tavaly a megnyitón, kint a Madách téren jó volt látni, hogy az alkotók szeretik ezt a projektet. Szeretik megmutatni magukat, alkotni, a fotográfia által kifejezeni magukat. Ők is láthatóvá válnak szélesebb közösségben. Örülök, hogy részese lehetek a sikerélményüknek. Nehézségként én is a fenntarthatóságot említeném, ezt a partnerekben és a vásárlókban kell kialakítani. Újra és újra el kell mondani, miről szól ez a projekt, hogy miért érdemes részt venni a terjesztésben, és miért érdemes megvásárolni a naptárat. Mesélni kell az alkotókról, a képekről, a mögöttük lévő történetekről és a projekt révén kialakult sikerélményekről. Amikor 2016-ban elindult a program, mindenki az újdonságra kapta fel a fejét. Most már másként kell törődni ezzel a projekttel. Be kell bizonyítani, hogy nem egyszeri felfutású, hanem életképes, és szükséges is továbbvinni. 

Miért fontos számotokra az önkéntesség, miért jó önkénteskedni? A családotok, barátaitok, ismerőseitek hogyan viszonyulnak az önkéntes munkátokhoz?

F.B.: Bár elsőre furán hangzik, de amellett, hogy segítünk, az önkéntesség mindig egy kicsit önző dolog. Legyen szó hajléktalan emberekkel közös prokejtről, szemétszedésről a Tiszán, egy gyermekotthon karácsonyi ünnepségéről, vagy akár egy állatmenhelyen kutyák sétáltatásról, biztosan meghatározó élményekkel térek haza. Ezek az élmények legalább annyit adnak nekem, mint amennyit én adok. A családom és a barátaim legtöbbször pozitívam fogadják, tudják, hogy az önkénteskedés ugyanúgy a mindannapjaim része, mint például a kerékpárral közlekedés. Be kell látnom, hogy hajlamos vagyok túlzásokba esni és kapacitásomon felül vállalni feladatokat, viszont a környezetem nem csak támogat, de segít megtalálni az egyensúlyt is.

M.H.: Az önkénteskedéssel úgy érzem, kiléptem a komfortzónámból. Valahol a hivatás és a hobbi között helyezkedik el nálam. Megpróbálni önzetlenül segíteni, tenni, ez sokat jelent számomra. Vannak a baráti társaságomban, akik már régebb óta vállaltak önkéntes munkákat. Mindig elismeréssel figyeltem őket, amikor arról meséltek, mit is csinálnak. Talán ez is motivált, mintaként szolgáltak. Szuper lenne, ha egyszer én is úgy tudnám továbbadni az élményt, hogy egy újabb valakit vonzok be valahova önkénteskedésre. 🙂

Fotó: Juhász István

Tovább...

ÖNKÉNTES PROJEKTKOORDINÁTORT KERESÜNK ÉTELMENTÉS PROJEKTÜNKHÖZ

A Budapest Bike Maffia Ételmentés projektjéhez keres önkéntes projektkoordinátort.

Budapest Bike Maffia (BBM) Magyarország egyik legdinamikusabb, leginnovatívabb civil szervezete, melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szervezet adományok gyűjtése, szétosztása, eljuttatása mellett kreatív, innovatív megoldásokat keres, hogy segítséget nyújtson hajléktalan embereknek, rászorulóknak, és a szociális intézményeknek. Projektjein, akcióin keresztül sokféle módon közelít a hajléktalanság és az előítéletesség problémájához, fontos feladatának tekinti a társadalom érzékenyítését és az önkéntesség népszerűsítését.

Legyél te is a Budapest Bike Maffia önkéntes csapatának tagja!

Az ÉTELMENTÉS projektünkhöz keresünk önkéntes projektkoordinátort. A projektben ételfelajánlásokat fogadunk, és autós önkénteseink gondoskodnak arról, hogy arra rászorulókhoz (hajléktalanszállókra, melegedőkre, családok átmeneti otthonába stb.) jussanak el a felajánlások. A projektről itt olvashatsz bővebben.

Feladatok:

A két projektvezető támogatása az alábbi feladatokban:

  • az Ételmentés weboldalon regisztráló önkéntesekkel és felajánlókkal való kapcsolatfelvétel;
  • az új önkéntes futárok találkozóinak  megszervezése;
  • az önkéntes futárok zárt Facebook oldalának kezelése;
  • a beérkező felajánlások adminisztrációja, rögzítése;
  • beszámolók, havi kimutatások készítése az Ételmentésről;
  • időnként rövid blogbejegyzések, Facebook posztok készítése a kommunikációs csapattal
  • együttműködés az felajánlókkal, az önkéntes futárokkal, a projektvezetőkkel és a BBM munkatársaival

Előny az önkéntes pozíciónál:

  • jó viszonyban vagy a számítógéppel
  • rugalmas vagy, de precíz is
  • szeretsz és tudsz is szervezni
  • ismered, esetleg szereted az Excelt
  • a közösségi média használatában, csoportok, oldalak kezelésében van tapasztalatod
  • jól kommunikálsz, könnyen megtalálod a hangot az önkéntesekkel
  • szeretsz csapatban dolgozni

Munkavégzés helye, ideje:

  • a feladat otthonról végezhető,
  • a munkaidő rugalmas,  
  • a munkaterhelés hullámzó, 
  • átlagosan heti 4 óra, terheléses időszakban (hó vége, negyedév vége) lehet heti 8 óra is

Munkavégzéshez szükséges eszközök:

  • saját telefon, számítógép, internetelérés

Jelentkezési határidő: 2019. október 15.

A jelentkezéshez kérjük, küldd el önéletrajzodat és egy rövid motivációs levelet Molnár Zsuzska önkéntes koordinátorunknak az onkentes@bikemaffia.com email címre!

Tovább...
Hírek

MELEG SZÍVVEL: NYÁRI ÉTELMENTÉS

A Budapest Bike Maffia Ételmentő projektje sok hajléktalan ember számára tette elviselhetőbbé ezt a forró nyarat. Önkénteseink 1300 adag meleg ételt, 1800 szendvicset, majdnem 1000  adag desszertet, gyümölcsöt és zöldséget valamint 250 embernek elegendő friss kenyeret szállítottak azoknak, akiknek a nyár nem a nyaralást jelenti.

Ezúton szeretnénk megköszönni a felajánlóinknak, hogy ételeiket nem dobták ki, és a melegszívű, lelkes szállító csapatnak, hogy lehetővé tették, hogy ez az élelem eljusson a legjobb helyekre.

Szeptembertől új lendülettel folytatjuk akciónkat, ha étel-felajánlóként regisztrálnál, kérjük, töltsd ki EZT AZ ŰRLAPOT

Tovább...
Fotó: Juhász IstvánHírek

„AKKOR VALAMI ÁTKATTANT A FEJEMBEN”

Tapasztó Orsi egy éve csatlakozott a Budapest Bike Maffiához. A nyári szünet után a szeptemberi iskolakezdéssel a +1XTRA program koordinátoraként az iskolai előadók csapatával újra elkezdik a munkát.

A Budapest Bike Maffia iskolai projektjei közül a +1 szendvicset már sokan ismerik. Te az iskolai programok egy másik ágának koordinálását végzed önkéntesként. Pontosan mi ez a program és mi a feladatod?

Lassan egy éve felállt egy előadói csapat, akik az iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak különböző korú diákoknak a hajléktalanságról, az odafordulásról, a BBM munkájáról és természetesen az ehhez való csatlakozás lehetőségeiről. Nekem az a feladatom, hogy ezt a folyamatot koordináljam, vagyis az iskolák megkeresései hozzám futnak be, köztük és az előadók közt én vagyok a kapocs, akinek biztosítania kell, hogy minden gördülékenyen menjen, az iskolák és az előadók a lényegre koncentrálhassanak.

A Budapest Bike Maffiánál még viszonylag új vagy, viszont korábban is önkénteskedtél már. Mikor csatlakoztál a csapathoz és mi az, ami miatt vonzott az önkéntesség?

A Bike Maffia csapatához már 2018 őszén csatlakoztam, az érdemi munkát pedig idén tavasszal kezdtem el. Az önkéntesség néhány éve része az életemnek, akkor valami átkattant a fejemben, hogy oké, eddig bírtam nézni messziről, most már valamit tenni is kellene az ellen, ami körülöttünk zajlik -kisemberként pedig az önkénteskedés az a tevékenység, amelyen keresztül azonnal tenni tudsz valamit. A BBM szerteágazó tevékenységét, folyamatos fejlődését, Zolinak és csapatának munkásságát évek óta figyelemmel kísérem, most pedig boldog vagyok, hogy úgy alakult, én is részt vehetek benne.

Az önkéntesség hozott-e olyan változást, élményt, amire nem számítottál, ami meglepett?

Az önkéntes munka megedzi az embert, ami a hajléktalansághoz való viszonyát illeti. Ha gyakran kell szembenézz valamivel, amit addig csak messziről figyeltél, akkor egyre nyitottabban tudsz egy kéregető szemébe nézni, a munka során pedig a kezdeti pánikot és gyomortáji feszültséget felváltja a tenni akarás. Azt sejtettem, hogy az önkéntes munka során sok kedves segítő szándékú emberrel fogok megismerkedni, de hogy harminc felett még köttetnek barátságok, olyan igaziak és őszinték, ez egy nagyon kellemes hozadéka ennek a munkának. Végül, de nem utolsó sorban az ember olyan élethelyzetekben találja magát, hogy addig számára is ismeretlen képességeire derül fény. Én fizikusként soha nem gondoltam volna, hogy tudok rendezvényt szervezni, pénzt gyűjteni vagy ilyen tematikájú pályázatot írni. Természetesen ehhez kell egy olyan szervezet, mely támogató közeget nyújt a folyamathoz.

+1XTRA

A program célja a fiatalok érzékenyítése, az önkéntesség népszerűsítése, valamint a +1SZENDVICS programunkba résztvevő diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal együtt egy olyan közösség építése, amelyben együtt gondolkodhatunk arról, hogy hogyan tehetünk önmagunkért és másokért. Ennek első állomásaként a résztvevő iskolákban egy kb. 1,5 óra időtartamú interaktív előadás keretében bemutatjuk a Budapest Bike Maffia munkáját, és beszélgetünk az előítéleteletekről a hajléktalanság témáján keresztül.

Ha szeretnéd iskolai érzékenyítő előadásunkat és előadóinkat meghívni, keresd Orsit!

eloadas@bikemaffia.com

Tovább...