Hírek

MERT FELELŐSSÉGGEL TARTOZUNK EGYMÁSÉRT. PONT.

A MyBudapest Photo Project idei pályázatára 1350 pályamunka érkezett hajléktalan alkotóktól. A zsűri tagjai, Bíró Kriszta, színész; Csoszó Gabriella, fotós, aktivista, tanár; Nánási Pál fotós; Oltai Kata művészettörténész, kurátor, illetve Sándor Dávid és Szepessy Ákos a Fortepan szerkesztői több körben válogattak a fotós munkákból. Nagy pacsi nekik, hogy munkájukkal támogatták a projektet. Arról kérdeztük őket, hogy miért csatlakoztak hozzánk:

“Azokat az embereket rávenni arra, hogy alkossanak valamit, akikre hosszú ideje nem számít senki, akiket kitaszítottak, akik aligha mutathatják meg, hogyan látják a világot – ebben részt venni számomra ügy, szembesülés, egyszerűen muszáj.”

Bíró Kriszta, színész

“Több éve segítem a hajléktalan emberek lakhatásért folytatott küzdelmét a fotóimmal és fotós képzésekkel, amelyeken a hajléktalan aktivisták is részt vesznek. A MyBudapest Photo Projectnek negyedik alkalommal vagyok segítője tanácsokkal, zsűrizéssel. Hogy miért? Mert felelősséggel tartozunk egymásért. Pont.”

Csoszó Gabriella, fotós, aktivista, tanár

 „Fontos dolognak tartom az elesettek, hajléktalanok segítését. A kombináció, hogy bringázva segítsünk a rászorulóknak egyszerűen tökéletes ötlet. Én is bringázom és bár nem csatlakoztam a BikeMaffia csapatához, nagyon örülök, hogy felkértetek, és részt vehetek a MyBudapest Photo Projectben. A zsűrizés és majd a kiállítás kapcsán nyilván a gyerekeimnek is át tudok adni pár gondolatot a kiszolgáltatottságról és a munkátok, illetve a szolidaritás fontosságáról.”

Sándor Dávid, szerkesztő, Fortepan

“Minden embernek fontos a sikerélmény, és ha valami értelme van a megmérettetéseknek, akkor az, hogy közben és utána érezze az illető, hogy figyelem irányult rá. Hatványozottan fontos ez olyan embereknek, akik hétköznap nemhogy figyelmet, de sikereket is ritkábban kapnak, érnek el. Nem utolsósorban azért érzem fontosnak részt venni hajléktalan emberekkel foglalkozó szervezet munkájában, mert egyébként is társadalmilag hátrányos vagy megkülönböztetéssel élő csoportokkal foglalkozom. Az pedig, hogy kriminalizálhatóvá váltak, különös felelősséget ró azokra, akik bármilyen szempontból melléjük tudnak állni.”

Oltai Kata, művészettörténész, kurátor

“Néhány éve ismerem Havasi Zolit, és rajta keresztül a Bike Maffia működését. Mindig nagy  tisztelettel figyeltem a munkáját, és néhány esetben igyekeztem segíteni is azt. Ez a felkérés egy ajándék számomra, olyan mintha azt mondanák, játszak szélsőt Puskás Öcsi mellett a Real Madridban.”

Szepessy Ákos, alapító szerkesztő, Fortepan

Fotók: Ezer László

Tovább...
Hírek

“A FÉNYKÉPEZŐGÉP LENCSÉJÉN KERESZTÜL MÁSHOGYAN LÁTJÁK A VILÁGOT”

A MyBudapest Photo Project, a Budapest Bike Maffia fotópályázata hajléktalan alkotók számára biztosít bemutatkozási lehetőséget. 2019-ben a 4. évadot indítottuk el. A napokban válogatja a zsűri a beérkezett pályamunkákat, mi addig Fügei Évával, a BMSZKI Dózsa György úti Foglalkoztatási és Lakhatási Irodájának vezetőjével beszélgettünk a szállóról és a projektről.

A Dózsa György úti szállónak van-e valamilyen sajátossága? Kik járnak hozzátok? Milyen ellátási formák működnek nálatok? 

A Budapesti Módszertani Központ és Intézményei, röviden BMSZKI a Főváros által fenntartott szerteágazó intézményrendszer. Az ország legnagyobb hajléktalanokat ellátó komplexuma, 31 szakmai egységgel működünk. Ezek között a Dózsa György út a legnagyobb és legszélesebb szolgáltatási palettát felölelő telephely, mely egyben az intézményrendszer központja is.  Maximális befogadóképessége 620 fő. Itt a központban található a Szociális Információs Központ és a Felvétel Előkészítő Team, mely segíti az ügyfelek hozzáférését a személyre szabott szolgáltatásokhoz. A Dózsa Éjjeli menedékhely, a Dózsa Átmeneti Szállás és az Origóc Nappali Melegedő mellett itt működik a Hajléktalanok Foglalkoztatási és Lakhatási Irodája is. Az Iroda ügyfélforgalma átlagosan 40 fő/nap, de ezt jelentősen befolyásolja az évszakok és az időjárás, valamint a munkaerőpiac változékonysága. 

Mikor kerültetek kapcsolatba a Budapest Bike Maffiával? Milyen közös együttműködéseitek voltak velük?

2015-ben. Az Aszódi Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedőnek szervezett Fapad wellnest és plázát a Food Angels és a Budapest Bike Maffia. Szerintem ez volt az első közös együttműködésünk. Itt „boldogságpontokért”, vagyis kuponokért juthattak hozzá ruhához, pipereholmikhoz, ennivalóhoz a hajléktalanszálló lakói, illetve felmérték az egészségügyi állapotukat, szűrőprogramokban vettek részt és  fruzurát készítettek nekik az akcióban résztvevő fodrászatok.

A Bike Maffia +1 szendvics projektje nagy népszerűségnek örvend az ügyfeleink körében, rendszeresen kapunk a program révén friss szendvicseket. A fiatalok érzékenyítése, az iskolákkal való kapcsolattartás pedig pozitív változásokat indít be. A hajléktalanság társadalmi megítélése a negatív hibáztatás végpontról elmozdul egy aktív, tenni és segíteni akaró attitűd felé. Hosszú távon így felnő egy olyan nemzedék, aki felnőttként tudni fogja, hogy a hajléktalan emberek ugyanolyan széles spektrumon mozognak, mint ők. Az aluljárókban életvitel szerűen tartózkodótól, a munkahelyén jól teljesítő, ténylegesen „csak lakhatási problémával” küzdő emberekig.

Júniusban a Hajléktalanok Foglalkoztatási és Lakhatási Irodája nagy és változatos tartós élelmiszertámogatást kapott a Danone-tól, a BBM közvetítésével. Ez számunkra nagy segítség, hiszen az első teljes havi fizetésig talpon maradni nagy kihívás az ügyfélkörünknek. A munkába állással gyakran elveszítik az ingyenes étkezéshez való hozzáférést. Nem minden munkahelyen tudnak ingyenes vagy támogatott étkeztetést biztosítani.

A My Budapest Photo Projectben nem először vesztek részt partnerként. Milyenek a tapasztalatok? Miért lehet fontos egy ilyen program, egy művészeti projekt a szálló lakói számára?

A My Budapest Photo Projectben 2016. óta, 4. éve veszünk részt.  A fotópályázat az anyagi segítségen túl egy nagyon jó lehetőség, hogy az ügyfeleink más nézőponton keresztül lássanak rá a helyzetükre, az őket körülvevő világra. A fényképezőgép lencséjén keresztül máshogyan látják a világot. A képek pedig nekünk adnak egy másik betekintési lehetőséget a hajléktalanélet mindennapi megélésével kapcsolatban. A fényképezési lehetőség megmozgatja a velünk kapcsolatban lévő ügyfeleket. A fotózás, mint művészetterápia hasonló értéket képvisel, mint a többi alkotó tevékenység. Azt pedig, hogy a művészetterápiának milyen hosszútávú pozitív hatása van, szerintem nem kell hosszan kifejteni. 

Minden alkotás, amit az ember létrehoz, kifejez minket. Énerősítő, önbizalom erősítő hatással bír. Segíti az átélt traumák feldolgozását. 

Tovább...

ÉTELT MENTÜNK!

A  Bike Maffia sürgősségi ételmentése az elmúlt időszakban több ízben is  közreműködött az Élelmiszerbank ételadományának célhoz juttatásában. Három sofőrünk több alkalommal összesen 500 adag melegételt és ugyanennyi desszertet  szállított a BMSZKI intézményeiben élők részére. Önkénteseink segítségével az Alföldi utcában,  a Dózsa György úton, a Szabolcs utcában és az Aszódi úton  található hajléktalanellátó intézményekbe jutott meleg vacsora.

Havonta több ezres tételben szállítunk friss, jó minőségű ételeket, megmentve azokat a kukáktól.

Ha van kedved és ha van autód, csatlakozz az ételmentéshez sofőrként, és gyere velünk te is segíteni! Itt jelentkezz: www.etelmentes.hu

Tovább...
Hírek

“FONTOS, HOGY ELŐ TUDJUK CSALNI AZOKAT A SZEREPEKET, AMIKET MÁR RÉG ELFELEJTETTEK”

A MyBudapest Photo Project, a Budapest Bike Maffia fotópályázata hajléktalan alkotók számára biztosít bemutatkozási lehetőséget. 2019-ben a 4. évadot indítottuk el, s egy új szállóra is ellátogattunk, hogy az ott lakókat is bevonjuk a pályázatba. A Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállóján Bereczki Lindával, az intézmény vezetőjével beszélgettünk.

A Madridi úti szállónak van-e valamilyen sajátossága? Kik járnak hozzátok? Milyen ellátási formák működnek nálatok? 

Intézményünk a Magyar Vöröskereszt gondozásában működik. Fontos feladatunknak tartjuk azon személyek segítését, akik a hajléktalanságba csúsztak rövidebb-hosszabb ideje. 

Ez egy integrált intézmény, ahol utcai gondozószolgálat, nappali melegedő, népkonyha, éjjeli menedékhely, átmeneti szálló, rehabilitációs intézmény és két kiléptető lakást is fenntartunk. Napi szinten 250-300 fő fordul meg nálunk. Azt valljuk, hogy mindenki megérdemel egy esélyt/segítséget, aki hozzánk betér, még akkor is, ha ez klisének hangzik. A sokféle szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az emberek a saját tempójukban haladhassanak, végigjárva akár az összes lépcsőfokot, mire újra visszakerülhetnek a többségi társadalomba. 

Kiemelném a rehabilitációs intézményünket, ahova olyan embereket várunk, akiknek komoly szándéka van azzal kapcsolatban, hogy némi segítséggel ugyan, de levessék magukról a hajléktalan szerepet, és újra teljes értékű állampolgárokká váljanak.

Mikor kerültetek kapcsolatba a Budapest Bike Maffiával? Milyen közös együttműködéseitek voltak eddig velünk?

Jó ideje figyelemmel kísérjük a Budapest Bike Maffia tevékenységét, több alkalommal kaptak lakóink finomabbnál finomabb ételeket tőletek. Aztán az egyik kolléga mutatta, hogy van egy újfajta kezdeményezés, a Seeds for Hope, ahol a lakóinkkal közösen zöldségeket lehetne termeszteni a kertünkben. Ezt a kezdeményezést a Budapest Bike Maffia vitte el több hajléktalanszállóra, köztük a miénkre is. A palántákká nevelgetett magokat a szálló kertjében ültettük el közösen a lakókkal, kialakítva így egy kis kertet, amit egy klub keretében közösen gondozunk. A megtermesztett zöldségeket a lakók fogyasztják el, növelve így a fontos tápanyagok és vitaminok bevitelét a szervezetbe. Arra gondoltunk, hogy ez remek ötlet, és így az urak olyan tevékenységeket végezhetnek, amikben hasznosnak érezhetik magukat, és learathatják a munkájuk gyümölcsét. (zöldségét ?) 

A My Budapest Photo Projectben először vesztek részt partnerként. Milyenek a tapasztalatok? Miért lehet fontos egy művészeti projekt, egy fotópályázat a szálló lakói számára?

Megmondom őszintén, nagyon izgultunk, hiszen teljesen új projektet engedtünk be a falaink közé. Sokat beszélgettünk az urakkal a fényképezőgépek kiosztása előtt, és azt láttuk, hogy ez a lehetőség gyakorlatilag a fiataloktól az idősebbekig bárkit meg tud mozgatni. Szerintem fontos olyan projektek életre hívása, ami háttérbe szorítja az emberben a hajléktalant, és elő tudja csalni azokat a szerepeket, amiket már rég elfelejtettek, és így újra férfiak, apák, nagyapák, művészetkedvelők, vagy akár művészek is lehetnek. És persze nem utolsósorban emberek… 

Köszönjük a lehetőséget, remélem, más projektekben is együtt tudunk majd működni!

Mi is köszönjük! ?

Tovább...
Hírek

BBM SEEDS 4 HOPE #BEVETÉS MÁSODJÁRA

Idén is dolgos éven vagyunk túl. Ráadásul új intézmények is csatlakoztak hozzánk, így közel háromszor annyi önkéntessel vágtunk neki a kertészkedésnek, hogy nyárra friss zöldségek és gyümölcsök kerüljenek a rászorulók asztalára. 

A tavalyi sikereken febuzdulva tudtuk, hogy még többet hozhatunk ki a projektből, csak egy  összetartó és szorgos csapatra van szükségünk. És a csapat összeállt! Idén a BBM Seeds 4 Hope keménymagja Zsolnai Vikin és Kovács Endrén, a két projektkoordinátoron kívül Petruska Eszter Lucával és Balassa Bettivel, valamint Betti családjával bővült. 

Luca a kapcsolattartásban és az adminisztratív feladatokban segített, Betti pedig sokéves kertészi tapasztalatával a projekt szakmai vezetését vállalta. Ő tervezte meg például, hogy milyen palántából mennyi kell, és persze az sem mindegy, hogy melyik növény mellé mit ültetünk. Bettiről érdemes tudni, hogy Kerthatár Közösségi Kert oszlopos tagja. Lucát és Bettit, illetve Betti családját idén ismertük meg, és nagyszerű érzés, hogy mindenben számíthattunk rájuk. Szakértelem, kommunikáció és dolgos kezek. Szeretnénk ezúton is megköszönni a munkájukat, és hogy hittek a közös célban! Külön szerettük a dinamikát, amivel gazdagították a csapatot.

A BBM Seeds 4 Hope projektjéhez idén 6 intézmény és 50 önkéntes csatlakozott. 28 új ágyást alakítottunk ki és 7700 liter palántaföldet használtunk, valamint közel 400 palántát neveltünk. 

A sikerhez az is hozzájárult, hogy még több energiát fektettünk az előkészületekbe. Kertészünk jóvoltából két palántázási kisokost is készítettünk, egyiket az önkénteseknek, a másikat a szállóknak. A magok kiosztásával egyidőben oktatást is tartottunk az önkénteseinknek, hogy a palánták nevelése során tudják, mit kell tenni azért, hogy a magoncok minél életképesebbek legyenek.

Már hónapokkal a kiültetés előtt minden helyszínen kialakítottuk a raklapágyásokat, hogy korán vethető zöldségeket is tudjunk ültetni. Az ágyások kialakításához rengeteg raklapra és még több palántaföldre volt szükségünk, a vetéshez pedig természetesen magokra. Hálásak vagyunk a palántaföld adományért és a magokért az Oázis Kertészetnek. Köszönet a raklapokért a Lush-nak, a Zöldboltnak, a Complexpress Logisztika Kft-nek és a HARTMANN-RICO Hungária Kft-nek. Utóbbi még plusz palántákkal és önkéntesekkel is segítette a projektet. Szponzoraink nagylelkű adományai nélkül nem fejlődhetett volna ilyen mértékben a program.

Természetesen a palánták növekedésének idejében, vagyis a várakozás időszakában is tartottuk a kapcsolatot az önkénteseinkkel, akik folyamatosan tudósítottak minket a magoncok fejlődéséről, Betti pedig szakmai jótanácsokkal segítette őket.

Visszatérő szállókkal is dolgoztunk, de voltak újonnan csatlakozók is. Külön szeretnénk kiemelni a Vöröskereszt Madridi úti szállóját, ahol a projekt köré igazi közösség formálódott. Kertész klub alakult, és háztartásvezetési kurzusokat is indítanak, hogy a megtermelt zöldségeket a legjobban hasznosíthassák a lakók.

BMSZKI Táblás utcai részlegére is nagyon büszkék vagyunk, ahol a Budapest Bike Maffia Szocialis Szabadidő Park kialakítását is tervezi, amelynek fontos része lesz a kertészkedés, az együtt töltött minőségi idő. A “Táblásban” történő kiültetésről és a BBM jövőbeni terveiről a 444.hu is beszámolt.

Fontos, hogy inspiráljuk az embereket, a legnagyobb öröm pedig az, amikor gyerekek is csatlakoznak és együtt ügyködhetünk a kertben. Idén két gyermekotthon is csatlakozott a projekthez, a Bolyai Gyermekotthoni Központ 1. számú és 2. számú Szakmai Egysége. Az előbbiben az EON Hungária Zrt. önkéntesei segédkeztek, az utóbbiban pedig a HARTMANN-RICO Hungária Kft. dolgozói nevelték a palántákat. 

Köszönjük a Bolyai Gyermekotthon 2. részlegének, hogy két hétvégén is együtt lehettünk a gyerekekkel, hiszen a kertészkedés remek alkalom arra, hogy a gyerekek kint legyenek a szabadban és új dolgokat tanuljanak. A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy a végén együtt kóstoltuk meg, amit hónapok óta közösen nevelgettünk.

Köszönjük az EON Hungária Zrt. önkéntes csapatának és a Hartmann-Rico Hungaria Kft. dolgozóinak a rengeteg segítséget! Reméljük, jövőre is csatlakoznak hozzánk.

Jövő évi terveink között szerepel, hogy még nagyobb hangsúlyt fektetünk a kertészkedés terápiás szerepére, hogy ezzel is gazdagítsuk a szállók lakóinak életét.Sajnos több intézmény szeretett volna részt venni a projektben, mint amennyit az időnk és az erőforrásaink engedtek. Reméljük, hogy jövőre rájuk is sor kerülhet, azon leszünk, hogy ennek érdekében még több önkéntest és szponzort mozgósítsunk.

Nagyon jó volt veletek dolgozni és látni, ahogy mi is és a projekt is fejlődik. Reméljük, jövőre töretlenül tudjuk folytatni, tökéletesíteni és bővíteni az együttműködésünket.

Ha szeretnél csatlakozni vagy kérdésed van, írj nekünk! seeds4hope@bikemaffia.com

BBM Seeds 4 Hope csapata

Tovább...
Hírek

DANONE ÖNKÉNTES HÓNAP FEAT. BBM

A Danone Önkéntes Hónap során a cég munkatársai egyéni, személyes felajánlásként tartós élelmiszereket gyűjtöttek és szendvicseket készítettek rászorulók számára.

Az akcióhoz közel 60 munkatárs csatlakozott. Egy héten át érkeztek tartós élelmiszerek az irodába, 70 doboz készétel konzerv és pástétom, 70 adag instant kávé, 40 db zacskós leves, 15 csomag édesség, 11 kg tészta, több kiló liszt, rizs, cukor, kakaó, illetve némi lekvár, pesztó, olaj, szörp, üdítő, puding és tea gyűlt össze.

Majd itt jött képbe a Budapest Bike Maffia, a segítségünkkel találták meg a helyüket az élelmiszercsomagok a BMSZKI Dózsa György úti szállójának Álláskereső Irodájában. A szálló dolgozói olyan lakókhoz juttatják el az adományokat, akik éppen új munkahelyükön kezdenek. Az élelmiszerek a még fizetés nélküli első hónap átvészelésében segítik őket.

A Danone munkatársai szendvicskészítésben is kipróbálták magukat, több mint 300 szendvicset „gyártottak” egyetlen nap alatt, s ezeket jókívánságokkal is megtűzdelték. A BBM segítségével szintén a BMSZKI Dózsa György úti szállójába vitték el az élelmiszeradományokat, a szálló nappali melegedőjét és az éjjeli menedékhelyet vették célba.

Szurkolunk az újrakezdőknek és nagy pacsi a Danone dolgozóinak! 

Tovább...
Hírek

ÚJRA MYBUDAPEST PHOTO PROJECT – HAJLÉKTALAN ALKOTÓK FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL

A MyBudapest Photo Project a Budapest Bike Maffia fotópályázata, hajléktalan alkotók számára biztosít lehetőséget, hogy megmutassák, ők hogyan látják a várost.

Idén negyedik alkalommal rendezzük meg a pályázatot, és a Fuji által felajánlott fényképezőgépeket már ki is osztottuk a szállókon. Az idei év témája a kerékpár, a kerékpározás. A közel 100 fényképezőgép ezekben a napokban is „dolgozik” Budapest utcáin, a résztvevők járják a várost, általuk fontosnak, szépnek, látványosnak tartott helyszínek, szereplők után kutatva.

A résztvevő szállók köre is bővült, a BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszállója és a Vöröskereszt Madridi utcai szállója mellett jutott a BMSZKI Táblás utcai és Kocsis utcai szállójára is fényképezőgép. Ahova pedig a MyBudapest önkéntesei nem jutottak el, ott besegített a Vitamin Kommandó, így utcán élő hajléktalan emberek is részt vehetnek a pályázaton.

Az elkövetkezendő hetekben gyűjtjük vissza a gépeket és velük együtt a fotókat. Az előhívás után szakmai zsűri értékeli az alkotásokat. Nánási Pál fotóművész, Oltai Kata kurátor, Sándor Dávid és Szepessy Ákos a Fortepantól, Bíró Kriszta színész, az Örkény Színház tagja és Csoszó Gabriella fotós tanár, aktivista választják ki azt az 50 képet, amely szeptemberben a Madách téren köztéri kiállítás formájában is látható lesz majd.   

Csoszó Gabi a kiosztásnál is segítségünkre volt, a fényképezőgépek használatának rejtelmeibe avatta be a jelentkezőket.

Izgatottan várjuk az eredményt. Addig is nézzétek meg a kiosztáson készült fotókat!

Tovább...

+1XTRA ÉRZÉKENY TÉMA

A BBM önkéntes előadói csapata a 2018/2019-es tanévben több mint 400 diáknak tartott érzékenyítő előadást 9 gimnáziumban és 1 általános iskolában. A nyár folyamán pedig  több táborba is ellátogatunk majd, hogy a hajléktalanság témáján keresztül az előítéletességről beszélgessünk a fiatalokkal.

Az eddigi célközönségünk a 13 év felettiek voltak, de idén alsósokkal is találkoztunk. A fogadtatás nagyon pozitív volt, a gyerekek meglepő érzékenységgel álltak a felvetett témákhoz, ráadásul több kisgyerek azonnal be is akart hozzánk állni BBM önkéntesnek.

Előadói csapatunk 6 főre bővült, így egyre több meghívásnak tudunk eleget tenni. Mivel hosszú távon azt szeretnénk, ha a +1 szendvics projektben résztvevő diákok, pedagógusok és szülők, egy nagy közösség részei lennének, már most készülünk a következő tanévre személyes és on-line programokkal, játékokkal, kihívással.

Jó visszatekinteni az eddigiekre és jó előrenézni a jövőbe! Ezúton is szeretnénk megköszönni a megkereséseket, a bizalmat és a pozitív visszajelzéseket – mindez fontos megerősítés számunkra arról, hogy a program hiánypótló. Valamint szeretnénk megköszönni a Bike Maffia önkénteseinek munkáját is!

Tovább...

+1 SZENDVICS +1 VISSZATEKINTÉS AZ IDEI TANÉVRE

+1 szendvics projekt segítségével 2018. november 1-től  2019. május 31-ig naponta jutottak hajléktalan emberek friss, finom szendvicsekhez a diákok és a Bike Maffia önkéntesei segítségével. A 2019-es tanév számai önmagukért beszélnek: 32942 db szendvics, 742 kg gyümölcs, 602 kg tartós élelmiszer, 12 l szénsavas üdítő és 60 szappan, amit az egyik +1-es diák anyukája maga készített a rászorulók számára.

Összesen 41 iskola vett részt a programban és közülük már vannak olyanok, akik maguk viszik el a szállókra az élelmiszert, ezért külön köszönet nekik: Közép-budai Waldorf Iskola, Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Derkovits Gyula Általános Iskola, Budapesti Eötvös József Gimnázium. Az, hogy mennyire jó az irány, mennyire terjed a jó példa, abból is látszik, hogy már megvan az első cég is – a Process Solutions Kft. – aki szintén csatlakozott a +1 szendvics projekthez.

Köszönjük a szülőknek, diákoknak, a tanároknak és a BBM önkénteseinek a lelkes hozzáállást. Nagyon sok munka van és nagyon sok öröm van mögöttünk az idei tanévben – és már alig várjuk, hogy kezdődjön a következő. De addig is jó pihenést mindannyiunknak!

+1 suli

Ha szeretnéd, hogy a Te sulid vagy céged is csatlakozzon a programhoz, kattints linkünkre, ahol minden infót megtalálsz: http://bbm.hu/projektek/1-szendvics-diakok-a-raszorulokert/

Iskolák, akiknek köszönjük a részvételt

AKG Általános Iskola
Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG)
Batthyány Lajos Ált. Isk.
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája
BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma
Budapesti Eötvös József Gimnázium
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
Corvin Mátyás Gimnázium és Szakközépiskola
Csillagberek Waldorf Általános Iskola és AMI
Csillagház Általános Iskola
Derkovits Gyula Általános Iskola
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium
ELTE Pedagógia Kar
ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
Gloriette Sportiskolai Általános Iskola
Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Hegedüs Géza Ált. Isk
Herman Ottó Általános Iskola
Jedlik Ányos Gimnázium
Kempelen Farkas Gimnázium
Kőbányai Szent László Gimnázium
Közép-budai Waldorf Iskola
Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola
Lauder Javne Iskola
Leövey Klára Gimnázium
Óbudai Waldorf Gimnázium
Sashalmi Waldorf Iskola
Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Semmelweis Egyetem, Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete
Process Solutions Kft.
Sylvester János Református Gimnázium
TOLDY FERENC GIMNÁZIUM
Újbudai József Attila Gimnázium
Városmajori Gimnázium
Veres Pálné Gimnázium
Vörösmarty Mihály Gimnázium
XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola
Zuglói Arany János Ált. Isk. és AMI

Együttműködő szállók, melegedők

BMSZKI: Dózsa György út, Kálvária út, Gyáli út, Alföldi út, Kocsis utca
Menhely Alapítvány: Vajdahunyad utca, Kürt utca, Práter utca
Málta: Miklós utca
Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Cserei utcai szállója
Golgota Nappali Melegedő
Oltalom Karitatív Egyesület

Tovább...

LEGSZÍVESEBBEN MI IS FELKIÁLTANÁNK JÓKEDVÜNKBEN!

… nemcsak az a 75 kisiskolás, aki szinte egyszerre teszi ezt a csatolt videóban. A gyerekek szinte egyszerre üvöltik be a jó tulajdonságaikat a világba. Mi történt? A Budapest Bike Maffia érzékenyítő előadást tartott a Lauder Javne Iskola 1. 2. és 3. osztályos tanulóinak. Fotókat mutattunk a kicsiknek azokról az emberekről, akiknek nincs otthonuk, majd arról beszéltünk velük, hogy általában a külső alapján ítélik meg az embereket, pedig mindannyiunknak vannak olyan jó tulajdonságai, ami egyből nem látszik. Ezt követően felírták a saját jó tulajdonságaikat egy papírra és boldogan ordították szinte egyszerre a világba. A fél órás foglalkozás után a gyerekek megrohamozták előadóinkat és azonnal BBM önkéntesek akartak lenni.

Ráadásul még ezen a napon a lauderes diákok 350 szendvicset, 6 kg gyümölcsöt, és 15 kg tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, amit a BBM önkéntesei az Oltalom Karitatív Egyesületbe, a Golgota Gyülekezet Nappali melegedőbe és a BMSZKI Kálvária Átmeneti Gondozóházába szállítottak el.

Ezek után csak egy dolgot szeretnénk bekiabálni a világba a résztvevő gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak és az önkénteseinknek: KÖSZÖNJÜK!

Tovább...