Hajléktalan voltam és drogfüggő – Gábor útja a Kálvin téri aluljárótól Liverpoolig
Szoktad mesélni azt, hogy hajléktalan voltál? Vagy azt, hogy kábítószerfüggő? Vagy mindkettőt?
Minden alkalommal elmesélem, mikor megkérdezik, hogy miért vagyok Angliában. Nekem ez a történetem, de kilábaltam belőle, nem titok, sőt.
Egy gyülekezet segített kiemelkedni az utcáról. Megtaláltak, lakhatást adtak, lehetőségem lett aludni, enni, kitisztulni, sőt webprogramozást tanulni is. Ez a gyülekezet azóta már nincs Budapesten, de nagyon hálás vagyok nekik. Rajtuk keresztül juthattam ki Angliába, Liverpoolba egy másik szervezethez, akik segítettek kitisztulni és újraindítani az életemet. A szervezet fizetett mindent, az utazást, az összes költséget.
13 évig voltam drogfüggő, 7 évig hajléktalan. Most vagyok 28.
4 évesen az anyám átadott a nagymamának, ő nevelt 14 éves koromig. Akkor Budapestről Szadára kerültem, és jött a fű. 16 évesen a speed, 17 évesen az eki. Utána már a kokain, LSD, Gina, Ica, Kati, kristály, biofű, herbál. Csak a heroin és a meta maradt ki.
Felvettek egy szakközépiskolába, kollégista lettem, de nem végeztem el. Az első félévben gyakorlatilag egyből az utcára kerültem. Télen lépcsőházakban aludtam, de ez minden éjjel nagyon necces volt – vagy megtaláltak és kidobtak, vagy nem.
Az egyikben egy biztonsági őr rendes volt: megengedte, hogy este 9-től hajnali 4-ig ott aludjak. „Négykor viszont, húzás, akkorra jön a főnök.”
Hogy szerzi meg egy új hajléktalan a túléléshez szükséges tudást?
A hajléktalanok egymást tanítják. Melyik a jó pokróc, honnan lehet vizet szerezni, hogy kell kérni úgy, hogy adjanak is. Tankönyv erre nem létezik. 🙂
Voltak olyan hajléktalan barátaim, akik nagyon jó kéregetők voltak. Azok, akik tudnak szépen, összefüggően beszélni, akikkel lehet beszélgetni, azoknak sokkal szívesebben adnak az emberek. Ha az ember beszél nyelveket, a budapesti turisták kifejezetten szívesen segítenek pénzzel.
Mondok egy trükköt: ha hideg volt az éjszaka, reggel le kell venni majdnem az összes ruhát és átszellőztetni, majd visszaöltözni, hogy új levegőréteg kerüljön a rétegek közé. A test fél óra alatt felmelegíti, és utána jó lesz minden
Miből lehet megélni az utcán?
Lehet jó dolgokból, a Fedél nélkül szerintem ilyen. Az nem is kéregetés, inkább egy üzlet: eladod a terméket a vásárlónak. Az árából te is részesedsz és az újság is: fent tudnak tartani egy szerkesztőséget, tudnak írni, ki tudják nyomtatni.
Sajnos több a bűnözés-jellegű megélhetés: sokan csinálták azt, hogy eltömítették a BKK jegyautomatáit: a bedobott pénz elakadt a gépen belül, jegyet nem adott, az utas meg mérgesen otthagyta. Az ügyeskedők pedig később kiszedték a pénzt.
És persze vannak a zsebmetszők, bringatolvajok.
Én a drogosokkal mozogtam, ez egy összetartó kaszt.
Az alkoholisták mindig az alkoholistákkal pörögnek, és ők a legbékésebbek: ők nem ítélkeznek a többi klikkre, elvannak magukkal meg egymással.
Te miből éltél?
A Fedél Nélkült árulóknak TERÜLETE van. Én a Kálvin tér – Fővám tér négyzetben mozogtam. Nyitott, közvetlen, barátságos stílussal kéregettem, így jó pénzeket csináltam az utcán. És mindet elnarkóztam.
Ez mit jelent?
Másfél-két óra kéregetéssel 15-20 ezer forint összejött. De az egész elment narkóra, sőt folyamatosan mínuszba kerültem. Ha több pénzem volt, több anyagot vettem.
Ez gyakori előítélet ráadásul.
Igen! „Többet keres, mint én!”
És azt is sokszor hallani, hogy „Mind magának köszönheti.” Ez viszont egyáltalán nem biztos. Van, aki úgy lesz hajléktalan, hogy leég a lakása. Egyáltalán nem hibás, egyszerűen áldozat.
Én azt gondolom, hogy igen, a hajléktalanságot magunknak köszönhettük, de az is igaz, hogy jobbat nem ismertünk.
Én nem tudtam, hogy mit kellene csináljak, ezért inkább kéregettem. Könnyű pénz volt, azt pedig mindenki szereti. Nem csak a hajléktalanok, mindenki. Úgy próbáltam megélni, hogy ne legyek bűnöző. Börtönbe nagyon nem akartam menni.
Minden pénzemet drogra költöttem. És aki be van cuccozva, az nem gondol semmire, arra sem, hogy ennie kellene. Ha nem lett volna a BBM, nagyon sokszor éhesen mentem volna aludni.
Hogy látod kívülről a BBM-et?
Egyrészt segítitek ezt az életformát, viszont visszatartjátok azt, hogy a hajléktalanok még mélyebbre kerüljenek.
Ha te látsz Liverpoolban egy hajléktalant, mit érzel?
Az első érzésem az önostorozás: milyen bolond voltam!
Mióta itt élek, segítek két liverpooli szervezetnél, akik az ottani hajléktalanokat segítik.
Pénzt soha nem adok a kéregetőknek, soha, mert tudom, hogy abból narkót vesznek vagy alkoholt. Szerintem az a legfontosabb taktika, hogy NE SEGÍTSD őket hozzájutni a narkóhoz.
Amikor hajléktalan voltam és ételt kaptam járókelőktől, eladtam. Ha megkérdezték, mit vegyenek nekem, mindig sajt, nutellát, csokit, csipszet kértem, mert ezeket könnyű féláron eladni.
A melegétel a legnagyobb segítség – azt nem igazán lehet pénzre váltani, csak megenni lehet. Egyéb adományok közül a zokni az egyik legfontosabb, főleg télen, mert az ember a végtagjai felől hűl ki.
Hogy emlékszel vissza, milyen érzés volt hajléktalanként élni?
Amikor hajléktalan voltam, a barátaimmal együtt nagyon büszkék voltunk magunkra. Volt egy közös erkölcsi normánk, amit követtünk. Sikeresek voltunk kéregetőként, a felső tízezernek éreztük magunkat, a hajléktalanok között.
De a hajléktalanok fele nagyon szégyelli magát. És sokszor igaz, hogy ha segítséget kap, attól még inkább ezt érzi. A megoldás ez: egyenlő félként kell a hajléktalannal bánni.
Millió oka lehet annak, hogy az utcán van. NEM SZABAD ítélkezni!
Az alkoholizmus és drogfüggés mindig egy tünet, egy következmény. Meg kell találni, hogy mi a góc és azt kell megoldani.
Hogy láttad hajléktalanként a járókelőket?
Az emberek félnek megállni. Félnek, attól, hogy a hajléktalan kérni fog.
És lehet nekik nem adni. Természetes dolog. A másik fél ezt meg kellene, hogy értse.
Ha adsz, le a kalappal előtted.
Az embereknek meg kell tanulni azt, hogy egy hajléktalannak sokkal jobb érzés, ha megmondod, hogy nem akarsz adni, mint ha legyintesz, vagy rá sem nézel. Na az a legrosszabb érzés.
Hogy telik a hajléktalanként az idő?
Ez környezetfüggő. Én mindig hajnalban keltem és a munkába menők ideje szerint mentem „melózni”, nagyjából délelőtt 10-ig. Utána elmentem anyagért, elbújtam vele és kábultam.
Amikor elkezdtem kattogni, érezni, hogy kell még anyag, újra elindultam kéregetni. Abból aztán megint tudtam szerezni.
És így tovább. Minden nap pontosan ugyanolyan volt, egy ördögi kör. Rengetegszer volt, hogy nem gondoltam a kajára. Ilyenkor a BBM szendvicse életmentő volt és a legjobb szendvics a városban. Hússal, zöldségekkel, vitaminokkal. Mindig azt éreztem, hogy nem csak kalóriákat, hanem egy kicsi életet is visszaadott. A szendvics és a forró tea! Rengeteget tud segíteni már egy pohár is.
2019-ben voltam utoljára otthon, tavasszal. Tizenhét napra önként börtönbe mentem, mert úgy éreztem ez a helyes. Amikor a Deák téren jártam, legalább 8 olyan hajléktalan embert láttam, akiket jól ismertem. Ők akkor is pontosan ugyanazt csinálták, mint mindig. Sajnos azt kell mondjam, segítség nélkül, egyedül nem lehetséges kitörni.
Mi van veled most? Hogy vagy?
Tizenhárom hónap keresztény rehabilitáción vagyok túl.
A rehab 9. hónapjában elkezdtem baristaként dolgozni egy kávézóban, egy idő után szintet léptem és „semi-pro barista” lettem. Aztán egy másik kávézóba mentem át dolgozni, itt ismertem meg egy gyönyörű liverpooli lányt, aki 2020 októbere óta már a barátnőm.
A történetemet mindenki tudja. Angliában egy ilyen sztori nem stigma:
ha meghallják, hogy hajléktalan voltam, nem borzadnak el. Egy negatív drogteszt után, állással, rengeteg tiszteletet kapok és emberként néznek rám. Megnyílnak a lehetőségek.
Sajnos a koronavírus nekem is keresztbe tett: bezárt a kávézó. Angliában vendéglátásban dolgozók úgynevezett furlough scheme-et, egyfajta táppénzt kapnak. De hogy ne otthon üljek, váltottam. Most egy időseket gondozó intézetnél dolgozom, idős embereknek segítünk. Végre kitörtem abból a helyzetből, hogy nekem kell a segítség. Most, mint carer (ápoló) végre én segíthetek másoknak. Végre férfi lehetek, nem kisgyerek.
A hajléktalan önmagamhoz képest mindenem megváltozott.
Már nem vagyok hajléktalan, nem vagyok drogfüggő. Kicsit meg is híztam.
Nem Magyarországon élek, a napi életemben sem a magyart használom.
Egyedül egy sebhely maradt az arcomon a régi életemből.
És pont most indítok el Facebookon egy közös főzős csoportot Snub my grub néven, ahova a liverpooli főzni vágyókat várom. #cookwithpride!
https://www.facebook.com/groups/450397483070791
Gábor, köszönöm a beszélgetést!
Én is köszönöm. Isten áldjon!
