+ 1 SZENDVICS + 1 SZAPPAN + 1 SULI

Újra indult a tanév, újra elindítottuk +1 szendvics programunkat! A lényege, hogy a gyerekek a hét egy napján nemcsak maguknak hoznak enni, hanem olyanoknak is, akiknek igazán nagy szükségük van rá. Még alig indult el az akció, máris 1853 szendvicset, 96 kg gyümölcsöt és 71,5 kilónyi tartós élelmiszert kaptak a diákokon keresztül a szállókban élő hajléktalan emberek. Sőt, az egyik anyukának köszönhetően +1 kézzel készült szappan is bekerült a csomagba. A program annyira sikeres, hogy több iskola már maga szervezi az ételek szállítását, ami külön örömünkre szolgál és ezúton is köszönjük nekik!

+1 SULI

Ha szeretnéd, hogy a Te sulid is csatlakozzon a programhoz, kattints linkünkre, ahol minden infót megtalálsz:
http://bbm.hu/projektek/1-szendvics-diakok-a-raszorulokert/

Iskolák, akiknek köszönjük a részvételt

Toldy Ferenc Gimnáium
Újbudai József Attila Gimnázium
Bethlen Gabor Általános Iskola és Gimnázium
Kőbányai Szent László Gimnázium
ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium
Leövey Klára Gimnázium
Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Veres Pálné Gimnázium
Herman Ottó Általános Iskola
XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola
Sylvester János Református Gimnázium
Hegedüs Géza Ált. Isk
AKG
Városmajori Gimnázium
Óbudai Waldorf
AKG: Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Budapesti Eötvös József Gimnázium
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

Együttműködő szállók, melegedők

Golgota Nappali Melegedő
Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utca (nappali melegedő és átmeneti szálló)
Menhely Alapítvány: Kürt, Vajdahunyad
Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Hajléktalanok Nappali Melegedője
Táblás utcai átmeneti szálló
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai nappali melegedője