ANNAHÁZI DÉNES – Önkéntes Interjú

Dénes (BBM-es becenevén Senéd) már kemény 7 éve teker velünk, ez még egy házasságban is vízválasztó. Szabadidejében egy rental cégnél felel a logisztikáért és rendezvényekért, a Bike Maffiában pedig a Vitamin Kommandó mellett ő a Nagy Megörökítő. Fotói egyszerűen elmondanak mindent, amiért a BBM-et csináljuk. “Facebookon követtem már a BBM-et, szimpi volt, hogy bringa meg…

Balassa Betti – Önkéntes interjú

A Seeds4Hope elnevezésű projektünkben önkéntesek nevelnek magról palántákat, amelyek tavasszal hajléktalanszállók kertjébe kerülnek, a kialakított kiskerteket pedig már a szállók lakói gondozzák tovább, hogy a nyár folyamán „learathassák” a termés: a friss zöldséget, gyümölcsöt. Balassa Betti a projekt vezetője egy máshonnan jól ismert szlogennel így jellemzi a kerttel való kapcsolatát: „Én itt vagyok önmagam.” Betti,…

BARANYAI JUDIT – Önkéntes Interjú

Judit 2022 eleje óta erősíti a BBM családot és a legelső perctől kezdve a hegyimentők szívósságával veti bele magát a feladatokba. Ha kell, családokat és gyerekeket visz a Balatonhoz, adományt szállít, ételt ment, költöztet vagy épp diákoknak mesél szívügyéről, hogy miért fontos az egónkat félretéve másokon segíteni. Civilben pedig biomérnök, így amikor épp nem maffiáskodik,…

BERECZKY GYULA – Önkéntes Interjú

Gyula véletlenül csöppent bele a +1 Szendvics projektbe: 3 éve egy céges happening döbbentette rá, hogy itt az ideje, tegyen valamit másokért is. Nagymenő alapkezelő cégnél dolgozik informatikai területen, közben pedig visszatérő látogatója a hajléktalanszállóknak, ahol mindig tárt karokkal várják őt és a szendókat is. Kedvencei azok az üzenetek, amiket a gyerekek írnak a szendvicsekre,…

ERMÉNYI KINGA – Önkéntes Interjú

Kinga már bő három éve az önkéntesünk és leginkább azt szereti a Vitamin Kommandóban, hogy minden szempontból más, mint amit a munkája során egyébként csinál. Kihozza a dobozából – ahogy ő mondja. “A bírói munkám megkíván bizonyos távolságtartást az emberektől. Itt egészen másfajta szociális kapcsolatokat hozhatok létre, miközben segítek is. Az önkéntesség ad egy másfajta…

ETLINGER MARIANNA – Önkéntes Interjú

Mariann 3 éve a Vitamin Kommandó önkéntese. Akkor is teker, ha kemény mínuszok vannak, akkor is, ha olvad az aszfalt. Szereti. “Az emberek egy része nem érti, hogy miért jó önkénteskedni. A legtöbb embernek nincs motivációja arra, hogy bármit csináljon, ami nem kötelező. Pedig, ha egyszer kipróbálná, rájönne, hogy ez mennyit ad.” Először, emlékszem, bátortalan…

Fekete Bernadett – Önkéntes interjú

A Budapest Bike Maffia idén negyedik alkalommal hirdette meg fotópályázatát hajléktalan emberek számára. Szakmai zsűri választotta ki azt az 50 fotót, amelyekből a Madách téren nyílt szeptemberben kiállítás. A közönség által kiválasztott legjobb 13 alkotásból pedig naptár, képeslapok, jegyzetfüzetek készülnek. Az eladásukból származó teljes bevételt az alkotók, hajléktalan művészek kapják. A MyBudapest Photo Project két…

Mátraházi Zsuzsa – Önkéntes interjú

Mátraházi Zsuzsi leginkább a számítógép mögött ülve, a háttérből támogatja a csapatot, de nagyon örülünk, amikor élőben is találkozunk vele, az egyik legvidámabb csapattag. Ha pénzadományt küldesz nekünk, ő az, akivel elsőként kapcsolatba kerülsz. Mi a feladatod a Budapest Bike Maffián belül? Mivel foglalkozol? A magánadományozókkal tartom a kapcsolatot. A legtöbb dolgot adományként kapjuk, de…

MOLNÁR ANDRIS – Önkéntes Interjú

Andris 5 éve, a gimi óta a Vitamin Kommandó önkéntese. Neki az önkénteskedés kötelező feladatból hobbi, aztán életstílus lett.  “Heti kétszer ott vagyok. Ott vannak a barátaim. Kocsma helyett csinálunk valami hasznosat is. Vagy előtte.” Öt éve kezdtem önkénteskedni A BBM-nél 19 évesen. A középiskolához kell 50 óra közösségi szolgálat, én eljöttem a BBM-hez, főleg…

Murris, Jean-Louis – Önkéntes interjú

Az Ételmentés projekt (www.etelmentes.hu) autós önkéntesei hol napközben, hol éjszaka, hétköznapokon vagy éppen hétvégén, egészen váratlan időpontokban is vállalják a felajánlott ételek szállítását Budapest hajléktalanszállóira. Szabadidejükben, saját autójukkal, saját pénzükből vásárolt benzinnel furikáznak A-ból B-be, hogy a még elfogyasztható élelmiszerek jó helyre kerüljenek és ne a kukában végezzék. A felajánlók rendszerint éttermek, rendezvényszervező vagy party…

Orosz Dávid – Önkéntes interjú

A Vitamin Kommandó tagsága változatos, hiszen bárki bármikor csatlakozhat előzetes bejelentés nélkül, akár csak egy-egy alkalomra is. Van azonban egy ún. „keménymag”, akik szinte minden szendvicskészítésen és kiszállításon részt vesznek. Közülük Szőts Gergőt és Orosz Dávidot kérdeztük, hogy milyen is ez a projekt, miért lett a hetük szerves része. Hogyan találkoztatok a projekttel és miért…

Poós Noémi – Önkéntes interjú

Poós Noémi immáron jó pár éve, télen-nyáron, ha esik, ha fúj, minden körülmények között heti két alkalommal a Vitamin Kommandó csapatával tölti az estéjét. Ő a projekt vezetője, az egyik legstabilabb, legfontosabb önkéntesünk. Megkérdeztük, hogy hogyan is kezdődött az egész és milyen heti kétszer „kommandózni”. Illetve arra is fény derül, hogy bicikli nélkül is lehet-e…

SOR LEVENTE – Önkéntes Interjú

Levi 6 éve, még gimi alatt csatlakozott a Vitamin Kommandóhoz, aminek azóta is oszlopos tagja, miközben biciklis futárként dolgozik és darálja a BME-n a gépészmérnök mesterképzést. Hetente kétszer cangára pattan, hogy alámerüljön Budapest kevésbé ismert szubkultúrájába, ahol egy jó szó néha többet ér mint egy falat kenyér. Szerencsénkre Levinél egyikből sincs hiány! “6 éve önkénteskedem…

SZALANICS ZOLTÁN – Önkéntes Interjú

Zoli középiskolai tanár és 2020 nyarán csatlakozott a BBM-hez, azóta télen-nyáron együtt tekerünk Az Ügyért. Nem a BBM-ben kezdte: önkéntes múltja 2013-ig nyúlik vissza, akkor az árvízi védekezésekben vett részt a régi Dagály strandnál, majd folytatódott a Magyar Kerékpárosklubnál.  “Együtt sírunk és együtt nevetünk, a szendvicsezésnél és kitelepüléseknél mindig megy a mókázás. Amikor pedig fagyban…

Szőts Gergő – Önkéntes interjú

A Vitamin Kommandó tagsága változatos, hiszen bárki bármikor csatlakozhat előzetes bejelentés nélkül, akár csak egy-egy alkalomra is. Van azonban egy ún. „keménymag”, akik szinte minden szendvicskészítésen és kiszállításon részt vesznek. Közülük Szőts Gergőt és Orosz Dávidot kérdeztük, hogy milyen is ez a projekt, miért lett a hetük szerves része. Hogyan találkoztatok a projekttel és miért…

TŐKÉS GABI – Önkéntes Interjú

Gabi egy éve az önkéntesünk. Németországi élete után tenni akart valamit itthon, megtalált minket, és paff! Elkezdett cselekedni. “Kerestem magamnak egy olyan szervezetet, akik tudják, mit kell csinálni ahhoz hogy jobb legyen. Így lettem BBM-es.”  Hazaköltöztem Németországból, és mindenki azt mondta, hogy én nem vagyok normális, itt minden szar, itt az emberek is szomorúbbak. De…

Tóth Ildi – Önkéntes interjú

Tóth Ildi az európai uniós projektek koordinátora a Budapest Bike Maffia csapatában. 2019-ben az általa megálmodott „Intercultural biking for helping” projekttel Brüsszelben is járt, mivel az Európai Unió mintaprojektnek választotta a programot. Az egyik legenergikusabb csapattagunk, aki a külföldi önkéntesek koordinációja mellett a Vitamin Kommandó lelkes tagja, de csapatépítéseket, érzékenyítő előadásokat is tart angol nyelven…